← vissza

Zsófi

Sziasztok, Zsófi vagyok! 2017.09.11-én születtem Zengővárkonyban egy szaporító telepen. November végén, 9 hetes koromban egy autó gördült be a romos udvarba, ahol 10 testvéremmel játszottam naphosszat. Már csak ketten voltunk, az utoljára maradt tesóm is gazdinak volt ígérve, csak én nem kellettem senkinek. Legkisebb kutyus voltam az alomban, bántottak a nagyobb kutyák, a hasam sebes, heges volt… de a jó kedvemből még ekkor sem veszítettem. Odaszaladtam az autóból kiszálló emberekhez. A gazdiapu felkapott, én puszikkal üdvözöltem, nagyon tetszett nekem. Onnantól kezdve le sem tett, minél gyorsabban el akartak vinni engem onnan. Azt mondta, ha három lábam lenne csak, akkor is elvinne haza magával. Gazdianyuhoz a hátsó ülésen odabújtam, és tudtam, mostmár minden rendben lesz. Igazából gazdianyu gyermekkori álmát váltottam valóra szimplán a létezésemmel.  Szeretetben, boldogságban kezdtek engem nevelgetni, igazi benti kanapékutya vált belőlem gyorsan. Sokat sétáltunk, kirándultunk, más kutyusokkal találkoztunk és elkezdtem a helyi kutyaiskolába is járni. Kedves természetem és tanulékonyságom gyorsan feltűnt a gazdiknak is, ezért fél éves koromban egy kedves lányt hívtak hozzám látogatóba, aki nagyot játszott velem és sokat beszélgetett a gazdikkal. Móninak hívják, és szerinte is kedves és okos vagyok. Gazdival elkezdtek egyre több időt együtt tölteni, és izgalmas helyekre vinni engem. Rendszeresen jártunk gyerekekhez, akikkel nagyon szeretek játszani, mert bulisak, olyan sok energiájuk van, mint nekem és keksz illatuk van. Emellett jártunk idős nénikhez és bácsikhoz, ahol nem igazán bulizunk, de cserébe sokat simiznek és finom falatokkal kényeztetnek. Be kell vallanom, nem is tudom hova szeretek jobban járni…
Gazdival sokat készültünk a temperamentum vizsgára és a záróvizsgára is. A gazdinak is olyan sokat kellett tanulnia, mint nekem, ha nem többet…  Ügyesen vettem az akadályokat, ezért ma már hivatalosan is terápiás kutyaként mehetek játszani a gyerekekkel és élvezhetem az idősek kényeztetését. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy a Kecskeméti Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány tagja lehetek, és végre vizsgázott terápiásként erősíthetem a csapatot!
Gazdim elérhetősége: czinerdora94@gmail.com