← vissza

Maci

2014. augusztus 31-én születtem Debrecenben, egy csodálatos kennelben. Az első emberanyukám a születésünk pillanatától gondosan ügyelt arra, hogy egészséges, kiváló idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyusok legyünk. 8 hetes koromban kerültem az új családomba. Átutazták értem az egész országot. Nekem tényleg csak megszületnem volt nehéz. Igazán zajlik nálunk az élet, heten vagyunk négylábúak a családban. Sok csínytevést tanultam a többiektől, amit én nagyon élveztem, anyu már nem annyira. 3 éves koromig a második emberanyukám csak szeretett, de azt nagyon, nevelés és tanítás messze elkerült addig. 3 éves koromban elkezdtünk Kecskemétre járni kutyasuliba. Leginkább azért, hogy anyukám megtanuljon kutyát nevelni. Nagyon gyorsan tanultam és otthon is sokat gyakoroltunk. Egy és fél  év múlva levizsgáztunk, terápiás kutya lettem. Amikor még csak tanuló voltam , már akkor sokat jártam anyukám munkahelyére, az iskolába. Nagyon szeretnek a gyerekek. Sok simit és bújást kapok tőlük. Amikor anyu előveszi a kis kendős nyakörvemet már akkor tudom, hová megyünk. Az iskola kapujától boldogan szaladok az osztályomba, mert tudom, hogy már várnak a gyerekek. Sokat vagyok ebben az iskolában, de van úgy, hogy elmegyünk óvodába, vagy olyan gyerekekhez akik nem tudnak járni, beszélni. Őket is nagyon szeretem. Nem nagyon értem, hogy miért olyan vidámak és szófogadóak a gyerekek amikor én is ott vagyok, de ettől én is boldog vagyok. Azt kívánom minden kutyagyereknek, hogy ilyen sok szeretetben legyen részük mint nekem.

Itt értek el: heszter0304@gmail.com

https://www.facebook.com/heszter0304