← vissza

Mimi

Mimi vagyok, 2015-ben született keverék kutyus.

Szegeden születtem jelenlegi gazdám jó barátjánál, gazdi pedig ahogy meghallotta, hogy kibújtunk mami pocakjából, hogy megnézzük magunknak ezt a világot, kapott is az alkalmon és látogatott minket. Talán a sors, talán jó természetem, megnyerő pofim, esetleg mindhárom szerepet játszott abban, hogy végül engem választott, már elég korán eldöntötte, hogy én leszek az utód, csupán négy hetes voltam, amikor azt mondta, nem tágít mellőlem és hazavisz.

Azt persze akkor még nem is sejtettem, hogy a korai kiválasztás mögött magasztosabb célok is rejtőznek, nevezetesen, hogy gazdi már tudatosan, terápiás kutyának választott ki, így amikor megtudtam, mekkora munkát szánnak nekem, elhatároztam, hogy mindent meg fogok tenni, hogy megfeleljek a követelményeknek.

Igyekeztem higgadt, megfontolt maradni már kölyökként is, ráadásul csak úgy ittam a gazdi szavait. Ennek eredményeként mára már valódi engedelmes kutya vagyok, számtalan mókás trükkel a tarsolyomban, amiket nem félek használni sem.

Kedvenc elfoglaltságom is akad, méghozzá az felállított akadálypályák leküzdése, meg tulajdonképpen bármi, amit át lehet ugorni és kis barátaim is nagyon szeretik, amikor ezt csinálom, pláne, ha együtt megyünk végig rajtuk. Mivel termetem elég kicsi, így hamar elnyerem a velem egy méretkategóriába sorolható kétlábúak bizalmát is.

Eddigi pályafutásom alatt főképp autistáknak segítettem nyitni a világ felé és őszintén remélem, ezt a munkát még sokáig folytathatom.

Elérhetőségem a gazdinál: teller.gina@gmail.com