2020. 01. 30. BAON.HU, Petőfi Népe – Plüssállatkákkal kedveskedtek a kecskeméti kisdiákok

Érzékenyítő órájuk keretében a kecskeméti Platán Idősek Otthonába látogattak a Magyar Ilona Általános Iskola 2/B osztályos kisdiákjai szerdán.

Füleki Anita, a nebulók osztályfőnöke elmondta: az osztályban heti rendszerességgel tartanak sakkos-kutyusos órákat, melyek során a Polgár Judit-féle sakkpalotaprogra­mot ötvözik kutyás terápiával.

– A tanításunk lényege az érzékenyítés. Igyekszünk a gyerekeket a jóra, a másság elfogadására tanítani. Ezzel kapcsolatban jött az ötlet, hogy meglátogatjuk a Platán Otthon lakóit – fejtette ki a tanárnő.

A kisdiákok énekeltek, majd plüssállatokkal ajándékozták meg az időseket.

– Olvastunk egy cikket azzal kapcsolatban, hogy a demenciával küzdő betegek számára nagyon fontos segítséget jelenthet, ha babát vagy plüssállatot kapnak, ugyanis ilyenkor eszükbe jut, hogyan gondozták a saját gyermeküket, és ugyanúgy foglalkoznak a plüssel, mint egykor a saját gyermekükkel. Tehát színesebbé tehetik szürke hétköznapjaikat. A gyerekek a saját plüssállataikat ajánlották fel, hogy innentől kezdve helyettük az otthon idősei gondoskodjanak játékaikról – mondta Füleki Anita.

Valódi kutyusok is érkeztek a rendezvényre: a Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány három terápiás kutyája, Zuzu, Pilla és Mirike gazdijaik, Frigyesi Tünde és Borsos Andrea iránymutatása segítségével szintén bemutatóval kedveskedtek a szépkorú közönségnek. Az idős gondozottak a műsor végén lelkesen simogatták sorra egymás után a négylábú kedvenceket.