2019. 04. 06. BLIKK.HU – Everyone loves he: Maci help the students in Kiskunhalas

Kiskunhalas — Nem mindennapi módszerrel növeli a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskolában a harmadik osztályosok tudásvágyát Horváth Eszter fejlesztőpedagógus: négyéves Maci nevű terápiás kutyájával rendszeresen tart olyan órákat, amelyeken a gyerekek játékosan tanulják meg a gyakran nehezen emészthető tananyagot.

A tanulók szinte kiesnek a padból, amikor tanárnőjük feltesz nekik egy-egy kérdést a környezetvédelemmel kapcsolatban. Jól tudják, ha helyesen válaszolnak, jutalmul végrehajthatnak Macival egy látványos trükköt. A négylábú láthatóan élvezi a kiemelt figyelmet, és gazdája utasítására ugatással jelez, ha a gyerekeknek sikerül megfelelően végrehajtani a feladatokat.

– Régóta tudjuk, hogy a kutyák oldják a gyermekekben felgyülemlett feszültséget. Főként az olyan tanulóknak segít, akik nehezen fognak hozzá egyes feladatokhoz, például küzdenek az írással, számolással – mondta Mesterné T. Valéria intézményvezető-helyettes, aki szerint ezen gyermekek száma évről évre növekszik, ezért is fontos, hogy ehhez hasonló rendhagyó módszerekkel segítsenek. Mint mondta: amióta Maci az intézményben van, sok gyermeknél fejlődést látnak, s a visszahúzódóbbak is könnyebben beilleszkednek.

Jót tesznek a kisállatok

A Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány célja, hogy a kutyás terápiát minél szélesebb körben terjesszék. A kutya és más háziállatok hozzásegíthetik az embereket életminőségük javításához. A vizsgázott kutya-felvezető párosai rendszeresen tartanak pedagógusokkal együttműködve fejlesztő órákat speciális iskolákban, segítik a kisiskolások tanulását.