Írott sajtóban, On line sajtóban

2018. 12. 05. BAON.hu, Petőfi Népe – Mikulás-váró partit szervezett a megyei kórház

Többek között bűvész-show, terápiás kutyák és természetesen ajándékok várták a gyerekeket a Bács-Kiskun Megyei Kórház szerdai Mikulás-váró partiján. A Télapó motoros, gurulós szánon érkezett.
A Bács-Kiskun Megyei Kórháznál sem felejtett el leparkolni ajándékozó körútja során a Mikulás szerdán este. Lelkes gyereksereg fogadta a hófehér szakállú, piros ruhás, puttonyos Télapót, aki guruló, motoros szánon érkezett. A legbátrabb lurkók azonnal mikrofont ragadtak, hogy énekkel és verssel köszöntsék. Jutalmul természetesen ajándékot kaptak. A csomagok kiosztása mellett gazdag műsorkínálatról gondoskodtak a Mikulás-váró partit szervező Kecskeméti Gyermekosztályért Alapítvány munkatársai, mely a Ciróka Bábszínház Létramesék című előadásával vette kezdetét.
A rendezvényen a Kutyával egy Mosolyért Alapítvány három terápiás blökije is részt vett, akik hatalmas népszerűségnek örvendett az ifjak körében. Iorek, a husky, két apró yorki társával, Mirivel és Dzsemivel talán még soha nem kapott egyszerre ennyi simogatást.

Továbbá többek között lufihajtogatás, a Medrigál kórus varázslatos, karácsonyi dallamai, a Leskowsky Hangszergyűjtemény Hangszerbabusgató és a Gyógyító bocsok játszva orvosló foglalkozása, valamint Ürögdi Ábel és Forgó Attila bűvész-showja várta a gyerekeket.
– Nagy örömmel vállaltuk a fellépést, hiszen a gyerekközönség mindig különleges varázzsal bír. Emellett legfőbb célunk az volt, hogy a kis betegeket, akiknek a kórházban kell tölteniük a Mikulást, egy kicsit kiszakítsuk a kórházi környezetből, és mosolyt varázsoljunk az arcukra – mondta Forgó Attila, bűvész.