On line sajtóban

2018. 04. 27. Hírös.hu – Kutyás kulisszajárást tartottak a színházban

Négylábú barátaikkal vettek részt kulisszajáráson a Magyar Ilona Általános Iskola és a Piár diákjai pénteken a kecskeméti Katona József Színházban. Borsos Andi Fügével, Frigyesi Tünde Tücsi pedig Zuzu és Pille névre hallgató kutyusával kísérte a gyerekeket a teátrumban. Természetesen olyan helyekre is bejutottak, ahová a nézőket csak nagy ritkán engedik be.

Vári János rendező asszisztens és Aradi Imre színművész fogadta a Magyar Ilona Általános Iskola 4.b és a Piarista Általános Iskola 7. b osztályának diákjait a színház előcsarnokában. Meséltek az épület történetéről, majd a karzatról és a nézőtérről figyelhették meg a gyerekek a színház fény-és hangtechnikáját.

Zuzu és Pille otthonosan mozgott az épületben, hisz gazdijukkal rendszeresen bejárnak a színházba, de Füge is gyorsan feloldódott négy-és kétlábú barátai társaságában. Ők mindhárman a Kutyával egy Mosolyért Alapítvány önkéntesei.

A gyerekek számára ott kezdődtek az igazi izgalmak, amikor felmehettek a színpadra,  A testőr díszletei közé. Itt már Konyári Tamás Kópé színpadmester kalauzolta őket. Sok kulisszatitok mellett többek között azt is megtudhatták, miért fontos a színházi vasfüggöny, sőt kiderült az is, miért épp vastapssal jutalmazzák a nézők a legjobb produkciókat.

Körbenézhettek a gyerekek a díszlet mögött, sőt az üzemszínházba is ellátogattak, ahol a férfi jelmezeket is szemügyre vehették. A rendhagyó óra mindenki számára izgalmasan telt. A gyerekek élményekkel gazdagon, a kutyusok pedig jutalomfalatokkal jóllakva búcsúztak a színháztól.