Írott sajtóban, On line sajtóban

PETŐFI NÉPE -BAON – 2016.08.19. A HÉT EMBERE

Csodát tehet a kutyás terápia

2016. augusztus 21. 18:00 , Legutóbb frissítve: 2016. augusztus 22. 08:00 Popovics Zsuzsanna
KECSKEMÉT | Dr. Juharos Ágota radiológus főorvos öt éve honosította meg Kecskeméten a kutyás terápiát. Négylábú munkatársaival, önkénteseivel és követőivel mára mindent elért, amit egykor megálmodott.
NÉVJEGY:Bömbi nem csak grafikán, élőben is bármikor pacsizik Juharos Ágotával

Dr. Juharos Ágota Kecskeméten született, végezte iskolai tanulmányait. Szegeden szerzett általános orvosi diplomát (1984-ben), Budapesten szakvizsgázott (1995-ben), és lett radiológus. Gyakorlatát a Kecskeméti Megyei Kórház II. Belgyógyászati osztályán végezte, dolgozott a Kecskeméti Megyei Kórház Radiológiai osztályán, majd a MH Kecskeméti Repülőkórház Röntgen osztályán. 1998-tól a Kecskeméti Honvédkórház Röntgen osztályának osztályvezető főorvosa. Egy országos konferencián ismerkedett meg az állatasszisztált, ezen belül a kutyás terápiával. Két saját kutyájával 2011-ben tett terápiás kutya felvezetői vizsgát, 2012-ben szerzett habilitációskutya-kiképző szakképesítést.

Legelőször a Petőfi Népe adott hírt rólunk, amikor 2011-ben elindítottuk a kutyás terápiát a Juhar utcai és a Nyíri úti speciális iskolákban – emlékszik vissza Ágota.

– Hogy van Móczi és Bömbi?
– Móczi már nyugdíjas, nehezen viseli a lármás, nagy tömeggel járó rendezvényeket. Bömbi még bevethető, de már keresem az utódját. Néhány év múlva is „visszavonul”, megérdemli a pihenést. Most kilenc éves, és hat éve mindenben mellettem van a terápiás munkámban. Az alapítványunk reklámarca, nemrég megjelent kiadványunk borítóján is Bömbi látható. A kezdet kezdetén egyszer két hétre elveszett. Ha akkor nem kerül elő, most alapítvány sem lenne. Rá és Móczira alapoztuk az egész módszerünket.
Ágota jelenleg nyugdíjas éveire készül. Úgy tervezi, hogy orvosi hivatása mellett a kutyás terápiát is tovább műveli. Tanfolyamokat szervez, kuratóriumi titkárként koordinálja és összefogja az általa létrehozott Kutyával Egy Mosolyért Alapítványt. Számtalan óvodában, iskolában ismerik és örömmel fogadják az alapítvány képzett önkénteseit és terápiás kutyáit. A kórházban betegeket látogatnak, rendszeresen részt vesznek gyerekrendezvényeken. Munkájukról, tapasztalataikról nemrég könyv is megjelent „Kutyával nem csak egy mosolyért” címmel. Honnan az ötlete? – kérdeztük.
– Szomorú az apropója. Egy csodálatos gyógypedagógus, Radicsné Szerencsés Terézia emlékére ajánljuk a könyvet, aki tavaly májusban hunyt el, 52 évesen, tragikus hirtelenséggel. A kiskőrösi EGYMI főigazgatója volt, az ő nyitottsága, segítsége révén vezettük be a kutyás terápiát előbb Kecskeméten, majd Kiskőrösön. 2011-ben ő igazgatta a Juhar utcai speciális iskolát, és adott teret Bömbinek és Móczinak, akik csodákat tettek az ott lakó értelmi sérült gyerekekkel. Terézia álma volt, hogy a kiskőrösi hasonló intézménynek saját terápiás kutyái legyenek. Pályázati támogatással ki is képeztünk számukra két kutyát. Szintén Terézia szorgalmazta, hogy írjunk tankönyvet a kutyás terápiáról.

– Miről szól a könyv?
– Az elmúlt években mindent kipróbáltunk, aminek köze van a kutyás terápiához. A könyvben összegezzük tapasztalatainkat. Riportok, elbeszélések formájában bemutatkoznak az önkénteseink, saját történetükön keresztül láttatják a kutyás terápia lényegét, módszertanát. A könyvben megmutatjuk, mit jelent a kutyás terápia nekünk, akik műveljük, mit jelent a kutyáknak, és mit azoknak, akiknek „szolgáltatjuk”: gyerekeknek, felnőtteknek, betegeknek, egészségeseknek. Szól szülőknek, pedagógusoknak, gyógypedagógusoknak, kutyásoknak, és főleg nem kutyásoknak. Ajánlom azoknak is, akik félnek a kutyáktól. Meggyőzi őket arról, hogy a kutyák – kellő neveléssel – nagy szolgálatot tehetnek úgy a beteg, mint az egészséges embernek.

Bömbi nem csak grafikán, élőben is bármikor pacsizik Juharos Ágotával

– Mire szolgálnak a tanfolyamaik?
– Elsősorban pedagógusoknak szánjuk a négynapos, akkreditált képzéseinket. Legközelebb szeptembertől, Kecskeméten és Veszprémben indul egy-egy csoport. Utóbbit egy veszprémi kutyás alapítvány szervezi, akik részt vettek a legelső képzésünkön. Annyira megtetszett nekik, hogy felvállalták: ők toboroznak résztvevőket Veszprémben és környékén.

– Két kutyával indultak, hová fejlődött az alapítvány?
– Jelenleg 19 vizsgázott kutyánk van, 8 kutya kiképzése tart szerte az országban. A felvezetőkkel, besegítőkkel együtt közel harminc önkéntes segíti az alapítvány munkáját. A kutyák felkészítése két évig tart, az alapképzéssel együtt. A terápiás kutyák vizsgája nagyon szigorú. Elvárás, hogy a vizsgázó tapasztalt legyen, rendelkezzen legalább egyéves munkatapasztalattal.

– Győzik még a felkéréseket?
– Általában igen, kivéve, ha adott időben már van elfoglaltságunk. A nagyobb rendezvényeken 15 kutyával is fel szoktunk vonulni, ilyenkor segítséget is kapunk, jönnek kutyások Bajáról, Szegedről, Budapestről. Tanítási időben a legnagyobb a leterheltségünk. Az elmúlt tanévben 6 kecskeméti általános iskola 12 osztályában „asszisztáltak” a kutyáink, heti rendszerességgel. A Magyar Ilona referenciaiskolánk, ott ötödik éve fut az iskolaprogramunk, ahol Bobi kutya a sztár.
– Megvalósult, amiről öt éve álmodott?
– Minden tekintetben. Igaz, sokat is dolgoztunk érte.

 

Kutyák a főtéren
Aki kíváncsi a Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány munkájára, kutyáira, legközelebb augusztus 26-án, pénteken, a kecskeméti Városi Civil Napon találkozhat velük. Gyerekeknek kínált kutyás élményprogramjuk 17 és 19 óra között lesz a főtéren.

Leave A Comment